2014. június 30.

Áldás, békesség, szomjúság!

Testvérek, nagy nap ez a mai!


A születésnapjaink közül az egyik (ha nem "A"!) legfontosabb, amikor is, az ünneplés nem lehet elég heves ahhoz, hogy ne a korszakos (kritikusok szerint - "A Nagy") Billycomics jászla mellett celebráljunk, s kezdjünk gátlástalan méltatásba, főleg testvérünk - Billy atya - aki, mint azt sok hittestvérünk előtt sem rejtette véka alá, önfeláldozó, önsanyargató, önostorozó, önzetlen, öntevékeny, öntörvényű, önök kérték és kerti öntöző, és őő...
Ugyanakkor, mindannyian ismerjük az Írást, s tisztában vagyunk Billy, neves és legendás szenteket megszégyenítő hitéletével, és a rengeteg munkával, valamint rettenthetetlen elhivatottságával, mellyel apró, ám annál jelentősebb elvek mentén alapított kis közösségünk létezéséért küzd, s harcol nap, mint nap, sőt, éjjel-nappal, 0-24, hogynemondjam - nonsztopp, mindannyiunk, és az egész Komikszentegyház javára.
Az Úr segítségével, s kegyelméből, igen gyanús, hogy jászlunk tevékenysége kitart még egy ideig - könyörögjünk! -, de legalábbis minden erőnkkel az irányba evezünk (a közös hajó, ugye, mintegy Noé bárkájaként, és higyjétek meg, Testvérek, ez a hajó is tele van állattal), hogy további hosszú, egyszer kínkeserves lélek- és hitpróbákkal, másszor önfeledt ünneplésbe fúló eseményekkel dugig tömött évekig legyen erőnk, hitünk, egészségünk, és érdeklődésünk dolgozni és szórakozni, egyben szórakoztatni, minden rajongónk és fanatikusunk, barátunk, fráterünk, inkvizítorunk, nővérünk, atyánk, fiunk, leányunk, fivérünk...(ne bámuljatok, segítsetek már...)...őő...okulására, s örömére.
Nyájunk maradjon együtt, s nyíljon meg mindőtök előtt a Tetőtér galéria, ahol a közösség megtekintheti az előző évi mellett az elmúlt évi (ki ez az Évi?) felhozatal borítóit hüvelykujj-köröm-formátumban. 
El ne feledjem, az ünnepi duplacsövűből érkező képregényünkhöz jó szórakozást, további jó ünneplést, kellemes szurkolást, gyónást, áldozást, majd bontást kívánunk, gyújtsatok gyertyát, amennyiben marad hely az asztalon a miseborok mellett.
Ez a nap legyen a vigasságé!
Áldásunk mindenkire.
Ámen.
Tamás atya  


Még a szentéletű Alan Moore-nak, (áldassék a munkája), is kemény dió lenne Tamás atya komikszfanokhoz írt levelére méltón válaszolni. Ezért, mivel már úgyis mindent elmondott szerény, kis ünnepünkről, (igen, szerény és kicsi, mivelhogy a nehezén már régen túl vagyunk, a legnehezebb az első év volt, innen már megy minden, mint a karikacsapás :), csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nélküle nem lenne legalább egy frissítés hetente, nélküle nem lenne még kéthetente sem, sőt, talán semmilyen frissítés sem lenne, és merem állítani, hogy ez az oldal sem érte volna meg ezt a napot.
Ő a motor. A hatlövetű. (Nem, nem hengeres, nálunk ilyesmi nincs:) Százhúszas oktánszámú misebor hajtja, reméljük, hogy még sokáig, mert amíg érdeklődés van a honosított képregényekre, addig robogunk.
Emelem poharam elsősorban őrá, másodsorban a barátainkra, akik segítenek bővíteni az oldalt egy-egy érdekes darabbal, és nem utolsósorban rátok, látogatókra, akik nélkül nem lenne értelme ennek az egésznek. 
Remélem, hogy ezzel az ünnepi darabbal sem okozunk csalódást.

Egészségetekre! 
billy testvér

9 megjegyzés:

  1. Önző módon még sok-sok Boldog Szülinapot kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Tiszta szívből kívánok minden jót mindenkinek, alkotóknak, fordítóknak, beíróknak, olvasóknak, bár az én jókívánságaim mögött is húzódik némi önzés, de ezért bocsáttassék meg nekem! Remélem Tamás atya és Billy testvér feloldoz bűnöm alól! FARKASE

    VálaszTörlés
  3. Uraim!

    Csak így tovább :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönet, hála, üdvözlet, s majdan üdvözülés!
    Mindent megteszünk, mi emberileg, és borászatilag, illetve áldásilag lehetséges.
    Ámen.

    VálaszTörlés
  5. Boldog születésnapot kívánok a csapatnak!
    További sok sikert és kitartást!

    VálaszTörlés
  6. Sok sok boldog szülinapot, jókedvet, egészséget, kitartást kívánok nektek!
    Köszönet az eddigi és a jövőbeli fordításokért!
    Ntglaci

    VálaszTörlés
  7. nagyon tetszik az oldal remélem még sokáig működni fogtok, csak így tovább.

    illetve egy kérdés, az elixír című képregényecskét folytatjátok e a 3. befejező résszel? mert francia oldalon már kint van.

    és sok boldog születésnapot!

    VálaszTörlés
  8. Köszönjük mindenkinek a jókívánságokat :)
    Igyekezni fogunk a jövőben is jobbnál jobb képregényeket hozni nektek, és amit elkezdünk, azt remélhetőleg be is fejezzük.
    (az Elixírt is be szeretnénk fejezni :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon Boldog Szülinapot!!!

    (Vini)

    VálaszTörlés